Programterv 2016 tavasz

Városunk jövőbeli CSIRIBIRI MÚZEUM-ának tervezésére újabb szakaszába lépett a

Budapesti Műszaki egyetem és Veresegyház együttműködése. A folytatódó munka most már

arra irányul, hogy a legtehetségesebb hallgatókból összeállt csapat 2016 első félévében tanári

irányítással a Múzeum építészeti programtervét dolgozza ki.

A team tagjai a múlt év őszi tervpályázaton első helyezést elért munka alkotóiból áll:

Nagy Mercédesz Erika,

Kiss Flóra és

Szloboda Gergő negyedéves diákok.

A vezetőtanár: Karácsony Tamás egyetemi docens.

 

Ez a munka már egy jóval szigorúbb, a helyszíni adottságokat és a szakmai követelményeket

figyelembe vevő feladat, s majdhogynem megfelel az engedélyezési terv szintjének. (A

tervezéshez szükséges adatokat és feltételeket városunk főépítésze, Zsigmond László,

valamint e sorok írója állította össze.) Ha a programterv – előreláthatólag ősszel –

megszületik, már alkalmas lesz a konkrét múzeumalapítási projekt elkészítéséhez, a beruházás

tervezéséhez és – ami különösen fontos – a céltámogatási lehetőségek feltérképezéséhez. (A

munkáról menet közben rendszeresen tudósítunk.)